Hajnali köd
Leszállt a köd a
hajnali tájra,
A fűre, a bokrokra,
fákra.
Nem látni tőle a
hegyeket,
S a zöldellő réteket.
Feleslegesek az
alakok, a színek
A zöld, a sárga, mind
szürke lett.
Nem tudni, hogy fa-e
vagy bokor,
Sziluettjük íve
egyforma pont.
Cserben hagy a
szaglásunk,
A szél elvette hallásunk.
Nincs már semmi út és
irány,
Minden kietlen és
sivár.
Nem múlnak a percek,
az idő megállt,
A Napot se látjuk,
ahogy egyre feljebb jár.
Azt se vesszük észre,
hogy világosabb lett,
S, hogy már az
útszéli lámpák sem égnek.
A homályban látni
vélünk furcsa dolgokat,
Rég elhunyt néni
ruhát osztogat.
Gyapjas bárány béget
előttünk,
Amit sok évvel
ezelőtt lelőttünk.
Előjön még sok szép
emlék,
A meleg, nyári esték.
Kutyánk csaholva
közelít,
Puha szőre melegít.
A téli szánkózás
öröme,
A havazás gyönyöre.
Fáztunk és izzadtunk,
Nevettünk, sírtunk.
Nincs már se könny,
se mosoly,
Minden rezzenéstelen,
s komoly.
A homály elmossa az
érzelmeket,
A reményeket,
félelmeket.
Nem hisszük, hogy
véget ér,
S kitisztul a vidék,
És vele együtt újra
élednek,
A fák, a bokrok, s a
csodaszép rétek.
2008. december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése